Nehéz szavakba önteni az elmúlt hétvége történéseit! Voltak vidám pillanatok és voltak még vidámabbak. Pénteken hatalmas fesztivál volt ismét (Woodstock). Nem volt olyan sátor ahol ne álltunk volna meg egy kölcsönös pálinka kóstolásra! Imádtuk!
A megtett 1046 kör minden métere rejtegetett izgalmakat és drámákat egyaránt. Az izgalmakat volt aki végig aludta, volt aki elszenvedte.
Töki péntekre ígért pörköltet, de zsír és olaj hiányában inkább elment Csabesszal bratyizni. Az eredmény is jól sikerült, Töki és Csabesz lecsózott egy jót hátul a kempingben, a többiek pedig rendeltek pizzát. Aztán csak lett valami pörkölt, Töki kislánya be is zabálta a maradékot. Szóval lett kaja, csak egy kicsit később.
Ott kezdődött a buli, hogy tudtuk, a verseny 95%-át háttérstáb nélkül kell lehoznunk.
Töki az első felmenetelén. a 35. percben a buli tetejére hágott és eldobta a vasat. Jelzett, hogy valami nem okés így már öltözzött is be Zsolti. Mindaddig fennmaradt Töki és később kiderült törött bordával!
Amíg Töki karikázott fent, addig Ádám kiment megnézni, hogy mi a helyzet a pályán. Integett is lelkesen Tökinek, hogy jó a köridő "menjél tovább baszod". Ekkor Ádám még nem tudta, hogy híres lett Töki a pályabírók körében is…
Töki másfél óra szenvedés múlva elsétált a mentős kollégákhoz és azt a döntést hozta, hogy így túlzottan rizikós lenne pilótaként folytatni. (Legalább a csapat féke kiesett… )
(Töki: Levegővétel is nehéz volt, mindenem széjjel zúztam. A mentőorvos is meglepődött hajnalban, hogy még tartom magam és nem a hatvani kórházban fekszem.)
Így már a verseny elején 3 an maradtunk a feladatra, Töki pedig átlépett support státuszban, amire szükségünk is volt. Szegény nem is aludt, cserébe irigykedve hallgatta a piszkosul fáradt pilóták horkolását, szóval a péntekről megmaradt söröket minőségellenőrzésnek vette alá.
Eljött hamar a sötét, Csabi az éjszaka közepén vállalt kétszer 2 órás etapot 1 órás pihenővel. Azt gondolná az ember, hogy éjjel majd szépen muzsikálni fog a technika. Ahha, persze, ennyi Csipkerózsika nincs a világon. Hát, a miénk inkább hasonlított egy sértődött cafkára, folyamatosan gyengült, lassult és fulladt. A 10 perces hivatalból elrendelt piros zászlós idejére inkább már lábbal hajtós csattógós rollerre hasonlított. (Persze mikor máskor, amikor a csapat szerelője és mindent tudó Ernője 250 km távolságra van, aki ellenségből lett barát, 20 perce ment haza). Szó szerint lábbal lökve mentünk Jmoto Ati–hoz, hogy segítsen nekünk. Kaptuk is az instrukciókat a Procamoto csapat szeret(l)őjétől. Indítsd be, szivatót probáld, nem jó, karbi takarítással kezdjétek, de majd jövök ha végeztem. Köszi Ati! Ezer HÁLA!
(ilyenkor azért kiderül, hogy a sok éves közös pálinkázás és fröccsözés megteszi hatását.)
Apró érdekesség, de Csabesz erről semmit sem tudott, hagytuk inkább aludni és regenerálódni. Ádám pilótánk takaritotta a karbit, Töki mindenbe beleugatott mint egy igazi semmirekellő, Zsolti pedig kapott egy kis pihenőidőt, amíg szerelt Ádám. Így ismét Zsoltit szalajtottuk vissza a szerelés után.
Sokadik tanulság: A kapkodás eredménye az volt, hogy a láthatósági mellényt nem vette / tettük vissza Zsoltira, aztán a pótkulcsot is benne felejtettük a robogóban…Szóval itt megint sok időt buktunk, mivel Zsolti 2x is kijött.
Majd jött talán a legnehezeb napszaka a versenynek, a hajnal.
Ádám és Zsolti emberfeletti teljesítménnyel tolta végig hajnal 3 órától egész reggel 7-ig!
Töki keltette a Zsoltit éjjel. Ez külön megér egy misét. Zsoltinak fájt a térde, minden baja volt, lefeküdt aludni. Felkeltettem hajnalban és a fiától ELLOPOTT úrhajós / bolygós takaró alatt vacogott 40 percig. Kenegette a térdét, vacogott, mint aki jégcsappá változott, mindez mellett szemei villámokat szórtak Tökire. Gondolta magában, hogy Töki telefonszámát törli, tiltja, és soha sem szeretné újra látni.
Nem akarta elhinni, hogy még a verseny felénél se vagyunk. Nos hát, ilyen 24órás verseny, bíztatta Töki.
Reggel mindenki úgyérezte, mintha előről kezdődne kicsit a verseny. Jött fel a nap és kezdett irgalmatlan meleg lenni. Délelőtt Zsolti térde is feladni látszott a versenyt, így Ádám és Csabi megnyerte magának az utolsó 3-4 órát felváltva. Majd az utolsó 1 óra és ezzel a befutó etap Csabira hárult. (Ezért hagytuk aludni…) Az egész csapat kitett magáért a 24 óra alatt!
Mindenki túlteljesítette saját határait és tényleg csak az lebegett mindenki szeme előtt, hogy így vagy úgy, de a versenyt be kell fejezni! Olyan nincs, hogy nem!
A 21. helyen sikerült célba érnünk, amivel teljes mértékben meg vagyunk elégedve. Évről évre gyorsul és erősödik a mezőny. Mi már nem is hívnánk amatőr rendezvénynek, így még inkább büszkék lehetünk:
Hihetetlen sokat gyorsult az egész mezőny és nem volt egyszerű felvenni ezt a tempót, de azért jövőre is jövünk, leginkább a Woodstock érzés miatt.
Gratulálunk minden induló csapatnak! Köszönjünk támogatóinknak a hatalamas segítséget és a háttérmunkákat!
A verseny végén megtanultunk egy új szót, ami szép és jó.
LÉGYSZIVES.
Mivel Töki semmit nem tudott segíteni az elpakolásban, csak beleszólt mindenbe, így csak azt hallgattuk tőle, hogy légyszíves így-úgy-oda-nem úgy, nem azon az oldalán kell elpakolni a sátort, hűtőt, stb.
Odinak külön köszönjük, hogy elengedte Ernőt. Odi lazasága nélkül esélyünk se lett volna.
Sajnos nem bulikázni fogok legközelebb a motoralkatresz.hu boltjában, hanem új kesztyűt, nyakvédőt, és kabátot fogok keresni magamnak.
Idegenként kerültem a csapatba, sajnos hirtelen felindulásból jelentkeztem pilóta pozícióba, amit egy cseppet se bántam meg. Ezek olyan dolgok, egész addig nem tudja az ember, hogy mire vállalkozik, hiszen kimondani könnyű: 24 óra - mi az?! Gyorsan számol egyet fejben az ember 24 / 4 = 6 óra fejenként… mi az?
Szinte semmi. Nem tűnik soknak. Majd mikor kiderül, én leszek a rajtoló ember az ország legmelegebb napjàn, ami annyit jelent, hogy körülbelül 10perc egy helyben tipródás, kissé másnaposan a nagyon tűző napon. Hiába volt esernyőtartó ember (ez úton is köszönöm neki. A videót is) akkor is baromi meleg volt. Majd a rajt után először nagy nagyon lassan telt az idő, mikor azt gondolnád, hogy már biztos elment saccra fél óra, a következő célegyenesben arcul csap a valóság. 23:51 perc van hátra.
Aztán kicsit gyorsult és viszonylag hamar elment az a tervezett 1 óra. Igaz majd ájulàsig mentem, amit csak csere után vettem észre. Majd szépen le hámozom a ruhát, jön vissza Töki, hogy elesett, görbe a kormány, és öltözzön valaki, mert nagy a baj.
A kormányt kiegyenesítettük, majd visszament a pályára. A köridők meglepően jók voltak, Zsoltinak mondtam is, nincs itt nagy baj, de azért kimegyek, megkérdezem mi a helyzet. Sajnos még mindig cserét kért, így hát ment fel Zsolti, Töki meg le. Utólag kiderült, eltörött a bordája. Itt kezdtem rá döbbeni, hogy ezt bizony 3-an fogjuk végig csinálni. Először azt sem tudtam, hogy fogjuk 4-en kibírni, erre most arcul csap a valóság, hogy 3-an maradtunk.
Így is tettünk. Éjjel volt egy gyors karbi pucolás, egyébként nem volt semmi gond hiszen hűvös volt. De aztàn jött az utolsó etapom, ami tervezetten másfél óra volt. 1 órát nagyon nehezen bírtam, az utolsó fèl órában a teljesítményen egyenlő volt a nullával. Na jó, azért nem teljesen, mert nem estem el és végigcsináltam.
Aztán jött Csabi és bevitte a célba a motort.
Összességében elégedett vagyok. Szerintem emberfeletti teljesítményt hozott ki (főleg önmagamhoz képest) a verseny a csapatból, hiszen hárman bevittük a 21. helyre.
Egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy nem kaptunk emléklapot vagy valami egyéb dolgot. Azt gondolom bárki aki vegigcsinálja, büszke lehetne, hogy célba ért. Mèltó helye lenne az emléklapnak nagyszobába a falon, főleg majd mesélni az unokáknak, hogy öregapád mire volt képes fiatalon, egy olyan motorral, ami már lehet nem is lesz a jövőben.
Az utolsó 1 db raktáron!
57.600 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
62.900 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
62.900 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
62.900 Ft
