Prémium termékek elérhettő áron

Bemutatkozik Bányai Gábor

Bányai Gábor, Supermoto versenyző vagyok, hajdúszoboszlói lakos - így leginkább a keleti régiót erősítem.

Főállású szerszámtervező mérnökként dolgozok, így nem áll távol tőlem az sem, ha hozzá kell nyúlni a saját motorjaimhoz, vagy ha kell rá tervezni valami tuning alkatrészt.

2007 óta motorozok,

mondhatni rendesen kijártam a ranglétrát. Egy 50-es Aprilia MX-el indult a karrier, de pár évvel később már egy Suzuki DRZ 400 SM-et hajtottam, ami mellé terepre kellett egy 400 E típus is.

Azután egy KTM SMC 690-hez lett szerencsém, amivel már rendszeresen jártam motoros pályanapokra és nagyon megtetszett a pályázás. Igazi huligán motor volt a 690, problémáim is adódtak miatta az utcán - ekkor döntöttem el, hogy célgépre váltok.

Bemutatkozik Bányai Gábor

2020: összetett 4. hely

Egy igazán különleges és ritka Husaberg FE 570 döntött blokkos motort vettem Supermoto szettel. Ezzel már gyakorlatilag csak a pályamotorozás volt terítéken. Egy teljes szezont versenyeztem vele végig 2020-ban, már az első évemben 4. lettem összetettben a Magyar Supermoto Open Bajnokságban. (Akkor még nem volt külön amatőr kupa)

Bemutatkozik Bányai Gábor

2021: sérülés ellenére 3. hely

2021-től a nagyobb érdeklődésre való tekintettel a MAMS Supermoto Szakága indított Supermoto Amatőr Kupát is, utána már ebben a kategóriában indultam.

A 2021-es évet egy szintén épített Yamaha YZ450F supermotoval versenyeztem végig. Nagy reményekkel készültem tavasszal, de egy csigolyasérülés miatt az első versenyt ki kellett hagynom, de így is év végén a 3. helyen végeztem.

Bemutatkozik Bányai Gábor

2022: Második hely, ifj. Adorján mögött

2022-ben nem volt szerencsém a japánnal. Nem bírta a supermoto igénybevételt a cross blokk, ezért gyorsan ment a piacra és jött egy igazi gyári verseny supermoto: KTM SMR 450 (2014-ből). Na ez már verseny képes technika volt a javából. Év végén a 2. helyet sikerült megcsípni ifj. Adorján Zoli mögött.

Bemutatkozik Bányai Gábor

2023: műszaki hibák, 5. hely

Gondoltam, majd 2023-lesz az én évem, de ez sem adta ki... Újabb technikai hibák jöttek elő, egy defekt, két esés 2. helyről, lyukas hűtő meg vízforralás problémák... De nagyon jó versenyek voltak, sok előzéssel, sok hasznos tapasztalattal. Év végén "csak" az 5. hely jutott.

Bemutatkozik Bányai Gábor

Új gép, azonnal jobb köridők!

Most ősszel sikerült elcserélnem a 2014-es versenymotoromat kis ráfizetéssel egy 2023-asra (szintén KTM SMR) , gyakorlatilag ez annyival jobb, hogy már az első próbanapon jobb köridőt mentem vele mint az előddel.

Bemutatkozik Bányai Gábor

Nagy reményeket fűzök a 2024-es szezonhoz.

A szükséges alkatrészeket - hála a szponzoromnak, a motoralkatresz.eu-nak - igen jó kedvezménnyel tudom beszerezni, illetve a motorom egyedi matrica szettjét is Ők finanszírozzák nekem. Ez hatalmas segítség egy ilyen drága sportágban.

A téli felkészülésem már folyamatban van: Motocross és Flat-track edzésekkel, kardio és edzőtermi gyakorlatokkal javítok az állóképességemen.