Május közepén rendezték meg a Pitbike bajnokság első versenyét a szlovákiai DLHA-ban, mivel az eredetileg tervezett első forduló az M-Ringen sajnos elmaradt. Csütörtök délutáni indulással várt ránk egy kb. 440 km-es, 5 órás út a pályáig, ahol tavaly én már versenyeztem, így szerencsére nem volt ismeretlen a helyszín. Idén is maradtam a 160-as kategóriában, viszont két szezon után a motoromat lecseréltem egy olasz Pitom-ra.

Pénteken egész nap edzés, belőttük az áttételt meg a pályát, és a tempóm alapján bizakodva vártam a másnapot.
Szombaton egy szabadedzés, két időmérő, és egy verseny volt a menetrend. Az első edzéseket sikerült megnyernem, azonban az utolsó időmérőn egy helyi szlovák srác robbantott egy elég komoly időt, így a második helyre sikerült magam kvalifikálni. A versenyen a rajtnál eljöttem elsőként, de a második körben visszaelőzött, és onnantól mi ketten kicsit meg tudtunk lépni a többiektől. Két körrel a vége előtt újra sikerült megelőznöm, azonban a legvégén egy lekörözött versenyző bezavart, így két tized lemaradással be kellett érnem a második hellyel.
A képek után jön a lényeg!



Vasárnap reggel volt egy warm-up, ahova csak felmentem átmozgatni magam a második futamra. A rajtnál a szlovák ellenfelem beugrott, amiért 10 másodperc büntetés járt.
Első kör végén sikerült az élre állni, viszont most elég szoros csata alakult ki mögöttem.
Négy körrel a vége előtt az utánam haladó két versenyző kiütötte egymást, amivel így megkönnyítettek számomra a futam hátralévő részét.
Ezzel a győzelemmel sikerült megnyernem az egész hétvégét egy erős, 18 fős mezőnyben, plusz a tavalyi legjobb időmhöz képest idén 3,7 másodpercet sikerült javítanom az új motorral.


Folytatás jövőhéten, Kecskeméten!
2025. augusztus 5.
Krisz ezúttal a pitbike versenyekről számol be (Kecskemét, Visonta) - izgalmas leírás, a versenyző tollából!
Tovább2025. július 8.
Két verseny egy cikkben - izgalmas a sztori, és tele van képekkel a beszámoló.
Tovább2025. május 7.
Diós Krisztián mindent elhozott erről a versenyről, amit csak lehet - büszkék vagyunk, hogy a mi támogatásunk mellett versenyez!
Tovább2025. február 26.
Gyere el és nézd meg azokat a hazai versenyzőket élesben, akiket a motoralkatresz.eu színeiben támogatunk!
Tovább2025. február 17.
Diós Krisztián 4(!) évesen kezdte, és többféle szakágban kipróbálta magát. A visszatekintő képek mellett új fotókat és pár videót is kaptunk. KisDio a motoralkatresz.eu támogatásával versenyez.
Tovább2023. december 18.
Bányai Gábor MAMS licenszes supermoto-versenyzőt a 2024-es szezontól támogatjuk. Bemutatkozójában pár izgalmas videót is találtok.
Tovább2024. május 28.
Idén ez volt az utolsó Flat Track verseny amin indulni akartam, ugyanis június 9-én indul a supermoto OB versenysorozat Visontán!
Tovább2023. március 13.
Cseh Gergely hobbiversenyzőként kezdett, rögtön szép eredményekkel. Ismerjétek meg Gergőt, aki mi mással, mint egy ezres (K6-os) gixxerrel szerepel!
Tovább2023. július 6.
Az elmúlt 3 napban Pannónia ringen voltunk egy nemzetközi rendezvényen. Tavasszal jártam a pályán, de 1 kör után technikai probléma miatt le kellett jönnöm és nem is tudtam többet menni. Tehát mondhatjuk, hogy életemben először mentem normálisan a Pannónia ringen ebben a 3 napban.
Tovább2023. augusztus 9.
Cseh Gergelytől kaptunk újabb versenybeszámolót, egy szlovákiai hétvégéről. Érdekességként betekinthetünk abba is, hogy milyen alkatrészeket használ (verseny fékek, lánc, olaj, stb).
Tovább2023. november 29.
Gergely a 9. helyre kvalifikált, majd kisebb pozícióvesztés után az élről esett ki, idegenben. Beszámoló videóval, képekkel.
Tovább2024. április 18.
Ágoston OB III.o. MX2-ben indul, és a bemutatkozása mellett rögtön az idei (2024) első versenybeszámolóját is olvashatjátok!
Tovább2024. május 28.
Az első futamban egy közepes rajt után feljöttem a hatodik helyre és utolértem egy versenytársat de sajnos nem bírtam megelőzni így hatodik helyen fejeztem be az első futamot.
Tovább2023. március 28.
Talán nem mindenki tudja, hogy saját csapatunk is van, amely a TotalBike által szervezett robogós, 24-órás versenyeken indul.
Tovább2023. november 30.
A Motorversenyző RT 2023-ban is indult a 24-órás versenyen, amiről NAGYON szemléletes beszámolót kaptunk képekkel és két videóval!
Tovább2023. szeptember 25.
Mindig is offroad-kötődésűek voltunk, így idén a családi vállalkozásunk egy nagy családi kalandra indult. Ennek a képeit, videóit és egy rövid beszámolót szeretnénk megosztani veletek.
Tovább
Az utolsó 4 db raktáron!
1.400 Ft
Az utolsó 8 db raktáron!
2.000 Ft
Az utolsó 92 db raktáron!
1.620 Ft
Az utolsó 8 db raktáron!
1.500 Ft
Az utolsó 6 db raktáron!
1.500 Ft