Prémium termékek elérhettő áron

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

2023. augusztus 9.

A 2023. július 12-13-i hétvégén 2 napot töltöttem - életemben először - a Szlovákia ringen. A pálya karakterisztikája nagyon tetszik és végre egy pálya, ahol kicsit jobban éreztem az 1000-es GSX-R erejét. 

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

1. nap:

Reggel pályabejárással kezdtem, hogy legyen egy alap kép a fejemben a pályáról. A csoportok felosztása miatt 6x20 percet tudtam a pályán tölteni. 

Az első napom legjobb ideje: 2:31.4 

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

2. nap: 

Délelőtt kvalifikáció volt a délutáni versenyre. 27-en neveztek, amiből én a 9. helyre kvalifikáltam magam. Nagyon örültem ennek a pozíciónak, hiszen a rajtom nagyon gyenge, így tudtam, hogy pár helyet a rajtnál biztosan bukni fogok.

A megérzésem be is igazolódott a rajttal kapcsolatban. Rajt után rögtön a 15-18. helyig estem vissza. Nem izgultam, mert tudtam hogy a versenytempóm az eddigi két versenyem alapján elég jó, hogy nyerjek pár helyet.

Nagyjából 2 kör után már a 2-3. helyen voltam, majd a 3. körben...

Egy féktávon sikerült az első helyre feljönnöm.

Nem vesztettem el a fejemet, higgadtan haladtam tovább, hiszen tudtam, hogy számomra ez lehet életem első dobogója egy olyan pályán, ahol életemben először járok egy 17 éves stock motorral.

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

Sajnos az öröm nem tartott sokáig.

Az egyik erős féktávon egy visszaváltás után a motor kidobta a sebességet, így a motorfék megszűnt létezni, próbáltam minél jobban megfékezni a motort és visszaváltani abba a sebességbe, ahol előzőleg volt.

Sajnos miután visszaraktam sebességbe, elkezdett csúszni a motor hátulja, majd a fékezést követően még pattogott is. Ezen kombinációk révén sajnos nem tudtam az ívet tartani és a sóderágyat közelebbről is meglátogattam, ahol a motor eleje elcsúszott, így a versenyem véget ért a leintés előtt 2 körrel.

Nem fogok hazudni, nagyon csalódott és szomorú voltam, hiszen annak ellenére estem el, hogy az egész versenyen higgadtan haladtam előre és nem vállaltam túl magam, a határaimat bőven betartva haladtam előre egészen az élig.

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

Én szerencsésen megúsztam...

...pár zúzódással az esést. A motor se tört darabokra, de bőven van rajta kár, pl. a 4-5 pályanapos RCS19 Corsa Corta is sérült, a bukósisak is kapott pár ütést. Még ki tudja mi sérült a motoron, alaposabb átnézés pár nap múlva következik.

Második napon a legjobb köridőm: 2:24.1 

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

Köszönöm a támogatást: Motorkerékpár alkatrészek motoralkatresz.eu

Szerk.: megkértük, Gergelyt, írjon pár sort arról, hogy hogyan tudja felhasználni a motoralkatresz.eu által nyújtott versenyzői szponzorációt. Az alábbi sorokat kaptuk. Bepillantást kaphatunk abba is, hogy mik az alapvető eltérések pálya- (verseny) használatban az utcaihoz képest!

A támogatás keretén belül kedvezményesen (viszonteladói áron) vásárolhatom meg a motoralkatrész.eu oldalán megtalálható termékeket.

Már jóval a támogatás kialakulása előtt is innen vásároltam, mert a korábbi motorjainkhoz itt közel minden szükséges alkatrészt megtaláltam rövid szállítási idővel.

Versenyzés során a lánc és a fékek különösen nagy igénybevételnek vannak kitéve, így ezeket a kopó alkatrészeket sűrűbben is kell cserélni, mint közúti használat esetén.

Nekem eddig a DID 520ERV7 GOLD 114 szemű lánc vált be JT első illetve hátsó lánckerékkel, 17 és 42 fogszámmal, tehát a gyári áttételtől nem tértem el (mentem olyan versenypályán, ahol célszerű lett volna áttétel módosítás).

A lánc szereléshez egy nittelő szerszámra is szükségem volt, amit szintén innen szereztem be. A lánc ápolásáról se feledkezzünk meg, nálam a Motul C2+ Chain Lube RoadPlus láncspray PTFE 400ml gondoskodott erről.

Nem hátrány, ha egy egyenes végén időben meg is tudok állni, természetesen a féktávot minél jobban kitolva. Számomra a Motul RBF660 Factory Line 500ml fékfolyadék/fékolaj vált be, versenykörülmények között is jól teljesített.

A gyári féknyergek pályán gyengén teljesítettek, így lecseréltem egy Yamaha R1 2006-os nyeregre, melyekben duál karbon fékbetéteket használok (SBS 634DC / MCR 134). Ezek a betétek, amint bemelegszenek nagyon jól fognak és sose volt a fékhatással gondom, mióta ezeket a betéteket használom.

Közúti használatra nem javaslom (elvileg a közúti szabályok alapján nem is használható), mert folyamatosan melegen kell tartani a megfelelő fékhatás elérése érdekében, ami lássuk be közúton nem biztos, hogy megtörténik. Gondoljunk csak arra, amikor lámpától lámpáig araszolunk vagy éppen a dugóban lassan a kocsi sorok között gurulunk el, na ez éppen elég, hogy a fék elveszítse az üzemi hőmérsékletét és a következő néhány fékezéskor a fékhatás nem lesz megfelelő.

Olajból nekem tökéletesen megfelelt a XADO Atomic Oil Revitalizáló 10W40 1l MA/MA2 versenykörülmények között sem volt vele gond. Két olajcsere között max. 1dl fogyott az olajból, ami szerintem egy 17 éves gyári motornál teljesen jó, főleg versenyhasználat esetén (közúton konkrétan semmi nem fogyott az olajból).

Amióta a Motoralkatrész.eu a támogatóm sokat segített, hogy egy-egy rendelés esetén akár több tízezer forintot is spórolhatok. Munkaidőben telefonon mindig elértem az üzletet, ha bármi kérdésem vagy problémám volt. Személyesen is jártam már több alkalommal a boltban és a sok variálásom ellenére türelmesek és kedvesek voltak az eladók.

Néha az is előfordult, hogy a verseny előtt 3-5 munkanappal rendeltem meg egy alkatrészt (igen-igen sokszor az utolsó pillanatra hagyom a dolgokat), ami éppen nem volt raktáron 99%-ban ez meg is érkezett pár napon belül. Előfordult természetesen, hogy egy-egy alkatrész nem érkezett meg időben, ilyenkor mindig kaptam alternatív megoldást a problémára.

Sok sikert kíván továbbra is a motoralkatresz.eu

Minket talán ez fogott meg a leginkább:

"...a sok variálásom ellenére türelmesek és kedvesek voltak az eladók"

Cseh Gergely beszámolója, 2023 augusztus

Hírlevél-feliratkozás

A mi hírlevelünk értéket ad!

Miért érdemes feliratkozni?
  • Motoros infók, infócikkek, érdekességek, jótanácsok,
  • Versenyhírek (szponzorált versenyzőinktől a MotoGP-ig),
  • Értesülhetsz akcióinkról, kifutó termékeinkről, eseményeinkről.

További cikkeink:

  • Diós Krisztián beszámolója, 2025. aug - PITBIKE verseny!

    2025. augusztus 5.

    Krisz ezúttal a pitbike versenyekről számol be (Kecskemét, Visonta) - izgalmas leírás, a versenyző tollából!

    Tovább
  • Diós Krisztián beszámolója, 2025. július

    2025. július 8.

    Két verseny egy cikkben - izgalmas a sztori, és tele van képekkel a beszámoló.

    Tovább
  • Diós Krisztián beszámolója, 2025 május

    2025. május 29.

    Újabb első helyes kupát hozott el Krisz, ezúttal a pitbike versenysorozat első futamáról, Szlovákiából! Kattints az izgalmas részletekért!

    Tovább
  • Diós Krisztián beszámolója, 2025. április

    2025. május 7.

    Diós Krisztián mindent elhozott erről a versenyről, amit csak lehet - büszkék vagyunk, hogy a mi támogatásunk mellett versenyez!

    Tovább
  • 2025-ös versenyek

    2025. február 26.

    Gyere el és nézd meg azokat a hazai versenyzőket élesben, akiket a motoralkatresz.eu színeiben támogatunk!

    Tovább
  • Diós Krisztián bemutatkozója

    2025. február 17.

    Diós Krisztián 4(!) évesen kezdte, és többféle szakágban kipróbálta magát. A visszatekintő képek mellett új fotókat és pár videót is kaptunk. KisDio a motoralkatresz.eu támogatásával versenyez.

    Tovább
  • Bányai Gábor bemutatkozója

    2023. december 18.

    Bányai Gábor MAMS licenszes supermoto-versenyzőt a 2024-es szezontól támogatjuk. Bemutatkozójában pár izgalmas videót is találtok.

    Tovább
  • Bányai Gabi flat track beszámolója Vasadról

    2024. május 28.

    Idén ez volt az utolsó Flat Track verseny amin indulni akartam, ugyanis június 9-én indul a supermoto OB versenysorozat Visontán!

    Tovább
  • Cseh Gergely bemutatkozója

    2023. március 13.

    Cseh Gergely hobbiversenyzőként kezdett, rögtön szép eredményekkel. Ismerjétek meg Gergőt, aki mi mással, mint egy ezres (K6-os) gixxerrel szerepel!

    Tovább
  • Cseh Gergely beszámolója, 2023. július

    2023. július 6.

    Az elmúlt 3 napban Pannónia ringen voltunk egy nemzetközi rendezvényen. Tavasszal jártam a pályán, de 1 kör után technikai probléma miatt le kellett jönnöm és nem is tudtam többet menni. Tehát mondhatjuk, hogy életemben először mentem normálisan a Pannónia ringen ebben a 3 napban.

    Tovább
  • Cseh Gergely részletesebben a bukásáról (Szlovákia Ring)

    2023. november 29.

    Gergely a 9. helyre kvalifikált, majd kisebb pozícióvesztés után az élről esett ki, idegenben. Beszámoló videóval, képekkel.

    Tovább
  • Meinhardt Ágoston bemutatkozója

    2024. április 18.

    Ágoston OB III.o. MX2-ben indul, és a bemutatkozása mellett rögtön az idei (2024) első versenybeszámolóját is olvashatjátok!

    Tovább
  • Meinhardt Ágoston beszámolója (2024, Ács)

    2024. május 28.

    Az első futamban egy közepes rajt után feljöttem a hatodik helyre és utolértem egy versenytársat de sajnos nem bírtam megelőzni így hatodik helyen fejeztem be az első futamot.

    Tovább
  • Motorversenyző RT

    2023. március 28.

    Talán nem mindenki tudja, hogy saját csapatunk is van, amely a TotalBike által szervezett robogós, 24-órás versenyeken indul.

    Tovább
  • Motorversenyző RT - 24h verseny 2023

    2023. november 30.

    A Motorversenyző RT 2023-ban is indult a 24-órás versenyen, amiről NAGYON szemléletes beszámolót kaptunk képekkel és két videóval!

    Tovább
  • Caucasus Trophy - saját kalandunk!

    2023. szeptember 25.

    Mindig is offroad-kötődésűek voltunk, így idén a családi vállalkozásunk egy nagy családi kalandra indult. Ennek a képeit, videóit és egy rövid beszámolót szeretnénk megosztani veletek.

    Tovább