Cseh Gergely hobbiversenyzőként kezdett, rögtön szép eredményekkel. Versenyzésében kedvezményes árú alkatrészekkel, kenőanyagokkal és egyéb felszerelésekkel támogatjuk. Ismerjétek meg Gergőt, aki mi mással, mint egy ezres (K6-os) gixxerrel szerepel!

Olvassátok szeretettel Gergő bemutatkozóját:
"2018 óta minden szükséges alkatrészt a motoralkatresz.eu-ról szereztem be az eddigi és a jelenlegi motorokhoz is.
kb. 7 éve motorozok közúton. Eddigi motorjaim: Aprilia RS50, GS500E, SV650S és most GSX-R 1000, amivel közúton kezdtem tavaly áprilisban. Hamar rá kellett ébrednem, hogy ez a teljesítmény és az én őrült fejem nem közútra való. Ezért kezdtem bele a pályamotorozásba és úgy tűnik megtaláltam a nekem való sportot, amiben úgy tűnik sikerül jól teljesíteni.
Tavaly nyáron (2022 - a szerk.) kezdtem a hobby versenyzést 25 évesen. Ekkor voltam életem első versenyén egy nemzetközi litván (CRmoto) rendezvényen a Hungaroringen, ahol a hobby szintű versenyen közel az utolsó helyről rajtolva egy 11. helyet sikerült elhoznom (2:11-es köridővel).
2 hónappal később a Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Bajnokság és Kupa 2022 Hungaroringen megrendezett versenyén a tehetségkutató Open 1000 kategóriájában egy nagyon gyenge rajt után (kb. 20-26. helyig estem vissza) egy 6. helyet sikerült megszerezni, amiért érem is járt hiszen hobby szinten a 6. helyezettig értékelik a versenyzőket. Ekkor már 2:05-ös köridőt sikerült összehozni egy akkor még teljesen gyári utcai GSX-R 1000 K6-al. Sajnos az első fékrendszere teljesen felpuhult nagyjából 2 kör után, ennek ellenére sikeresen célba értem a 6. helyen.
2023-ra is tervben van 2 litván verseny, Pannónia ringen és Szlovákia ringen. Amennyiben sikerül az idei Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Bajnokság és Kupa Hungaroringen szervezett versenyére is szeretnék eljutni. Jelenleg GSX-R 1000 K6 a motorom, ami éppen átépítés alatt van utcai motorból pályamotorrá.
Főleg kisebb pályán, Kakucs ringen szoktam gyakorolni, ahol a legjobb köridőm 0:44 a GSX-R 1000-el.
Ezeket az eredményeket mindössze pár hónap alatt sikerül elérni, hiszen előtte ekkora motorral nem motoroztam és versenypályán se voltam."








2025. augusztus 5.
Krisz ezúttal a pitbike versenyekről számol be (Kecskemét, Visonta) - izgalmas leírás, a versenyző tollából!
Tovább2025. július 8.
Két verseny egy cikkben - izgalmas a sztori, és tele van képekkel a beszámoló.
Tovább2025. május 29.
Újabb első helyes kupát hozott el Krisz, ezúttal a pitbike versenysorozat első futamáról, Szlovákiából! Kattints az izgalmas részletekért!
Tovább2025. május 7.
Diós Krisztián mindent elhozott erről a versenyről, amit csak lehet - büszkék vagyunk, hogy a mi támogatásunk mellett versenyez!
Tovább2025. február 26.
Gyere el és nézd meg azokat a hazai versenyzőket élesben, akiket a motoralkatresz.eu színeiben támogatunk!
Tovább2025. február 17.
Diós Krisztián 4(!) évesen kezdte, és többféle szakágban kipróbálta magát. A visszatekintő képek mellett új fotókat és pár videót is kaptunk. KisDio a motoralkatresz.eu támogatásával versenyez.
Tovább2023. december 18.
Bányai Gábor MAMS licenszes supermoto-versenyzőt a 2024-es szezontól támogatjuk. Bemutatkozójában pár izgalmas videót is találtok.
Tovább2024. május 28.
Idén ez volt az utolsó Flat Track verseny amin indulni akartam, ugyanis június 9-én indul a supermoto OB versenysorozat Visontán!
Tovább2023. július 6.
Az elmúlt 3 napban Pannónia ringen voltunk egy nemzetközi rendezvényen. Tavasszal jártam a pályán, de 1 kör után technikai probléma miatt le kellett jönnöm és nem is tudtam többet menni. Tehát mondhatjuk, hogy életemben először mentem normálisan a Pannónia ringen ebben a 3 napban.
Tovább2023. augusztus 9.
Cseh Gergelytől kaptunk újabb versenybeszámolót, egy szlovákiai hétvégéről. Érdekességként betekinthetünk abba is, hogy milyen alkatrészeket használ (verseny fékek, lánc, olaj, stb).
Tovább2023. november 29.
Gergely a 9. helyre kvalifikált, majd kisebb pozícióvesztés után az élről esett ki, idegenben. Beszámoló videóval, képekkel.
Tovább2024. április 18.
Ágoston OB III.o. MX2-ben indul, és a bemutatkozása mellett rögtön az idei (2024) első versenybeszámolóját is olvashatjátok!
Tovább2024. május 28.
Az első futamban egy közepes rajt után feljöttem a hatodik helyre és utolértem egy versenytársat de sajnos nem bírtam megelőzni így hatodik helyen fejeztem be az első futamot.
Tovább2023. március 28.
Talán nem mindenki tudja, hogy saját csapatunk is van, amely a TotalBike által szervezett robogós, 24-órás versenyeken indul.
Tovább2023. november 30.
A Motorversenyző RT 2023-ban is indult a 24-órás versenyen, amiről NAGYON szemléletes beszámolót kaptunk képekkel és két videóval!
Tovább2023. szeptember 25.
Mindig is offroad-kötődésűek voltunk, így idén a családi vállalkozásunk egy nagy családi kalandra indult. Ennek a képeit, videóit és egy rövid beszámolót szeretnénk megosztani veletek.
Tovább
Az utolsó 1 db raktáron!
23.210 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
15.000 Ft
Az utolsó 2 db raktáron!
14.200 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
23.150 Ft
Az utolsó 1 db raktáron!
6.000 Ft